......
Van egy másik, egy kis fehér orrú, amelyiknek folyton adtam 2 hétig a gyógyszert, az teljesen az ellentéte ennek. Azt hiába simogatom többet minden másiknál, mindig feszült és fél, mikor ölbe veszem, sosem tudom a hátára fordítani, ami azt jelzi, fél és nem adja ki magát nekem.
Ez a kicsi sárga amit bevittünk, hát...ahogy a hátára fordítod, úgy marad és várja felhúzott lábakkal és csóváló farokkal a játékot, simogatást. Annyira kedves állat, hogy alig tudtam ott hagyni! Az autóban végigaludta a 2 órát Athénig. Kétszer megálltam miatta, gondoltam megpisiltetem, de nem volt kedve kimenni, aztán mégis sikerült. Harmadszor az Athéni metrónál vártam a találkára egy kutyanevelővel, aki az örökbefogadást intézte és azalatt kivittem a fűre. 20 percet vártam a nőre, azalatt a kicsi buta csak heverészett a fűben, még csak lábra sem állt, felvettem, letettem, de csak hevert:) Aztán az új helyen már láttam kicsit izgatta magát, sírdogált, de nagyon jó helyre került, remélem nem unják meg és nem dobják ki később, mint ahogyan annyian a fővárosiak közül:(
Kutyacsaládom: maradt a 2 nagy és 4 kicsi (a 8-ból).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése