2010. január 26., kedd

Január



A december eleji vihar szép károkat okozott.


Katounia.



Egy esős periódus után a halászok tömegesen árasztották el az Éviai öböl vizeit.


Megbeszélik ügyes bajos dolgaikat is, amíg várakoznak:)



Régi gyár Limni mellett.

Miután a Karácsonyi ünnepeket majdnem rövid ujjúban töltöttük, most január végére alaposan lehűlt és havazott. Itt ahol lakom, elég körülményes az élet havas időben és én már rég kinőttem abból a korból, amikor felhőtlenül örülni tudok a hónak. Első nap élvezettel nézem a pelyhek földön landolását, de második nap már csak rettegek, nehogy megint 2006 tele legyen, amikor víz és villany nélkül maradtunk. A nagy szobában lévő kandalló hiába égett állandóan, mert a belső szobákba már alig jutott meleg. És különben sincs annyi fa itthon, hogy egy huzamosabb ilyen időt elbírjunk.
Azért még a havas idő előtt is sikerült pár szép képet készíteni, melyekből párat felpostázok.

Megint előtérbe került a BLOG-om sorsa. Túl sok olyan ember olvassa akiknek semmi közük hozzám és akik eleve negatívan állnak mindenhez ami velem kapcsolatos.
Vagy örülnöm kell ennek?
Aki valóban élt ezen a földön mindenféle érzést ébresztett, örömöt is, gyűlölködést is. Úgyhogy ez ezzel jár, ez a teljes csomag.
Stílusos befejezés lett volna, így év végén, de mégsem vitt rá a lélek egyelőre...



Ez még a havas idő előtt, a Shelga öböl.




Citromszüret. 5 éve ültettük, eddig semmit nem termett az idén roskadásig tele volt.

4 megjegyzés:

jókaja írta...

Nyugi Ágni! A rosszindulatú emberek mindig hangosabbak, mint a jószándékú többség. Nem kell foglalkozni velük.
Élvezettel nézegetjük a képeidet, olvassuk írásaidat, remélhetőleg továbbra is.

Üdv

szepygab
az Általad régóta hanyagolt konyhalistáról

sercli írta...

Szia!

Hogy érted, hogy sokan olvassák akiknek nincs közük hozzád? Én sem ismerlek személyesen, de még csak távolról sem. Mégis olvasgatlak mert érdekes számomra a görögországi élet/életed. Ez baj lenne?

Agni írta...

Sercli, rosszul fejeztem ki magam. Olyan emberek, akiknek már nem szívesen "mesélek". Én nagyon örülök, hogy olvassák az írásaimat, ezért is írok, nem magamnak:) Csak vannak olyanok, akikkel ilyen olyan okokból a kapcsolatom megszűnt, és tudom, hogy ők szeretnek "kukkolni". De igaza van jókajának, ilyen az élet, túl kell tenni magunkat rajta!
üdv mindenkinek és kösz!

mmama írta...

Nehogy már mások hülyesége miatt ne írj!
Mikor olyan sokáig nem írtál mindig várakozással kattintottam ide.
Nekem is szoktak " beszólni ", na és
teszek rá.
Élvezettel olvastalak most is.
A citrom miatt én is sárgulok kicsit:)
Lehet hogy idén találkozunk ? !