Lámpaláz

Az idén nem fogok beszámolni minden programról, ami a környékünkön történik, csak esetleg azokról, amikre elmegyek, vagy amiket különösebben érdekesnek tartok. Ugyanis annyi a falunap és ilyen népiesebb program, hogy csak ezekről írogathatnék, de nem szeretnék a blogból programfüzetet csinálni:) A lényeg, hogy mivel az embereknek egy csomó másfajta szórakozási lehetőség hirtelen elérhetetlen álommá vált, nagyon megszaporodtak a népiesebb szórakozási fajták, vagy mondhatnám, az emberek visszafele fordultak a gyökereik felé.

Elég megemlítenem azt, hogy a környező faluk majdnem mindegyikében létesült az eltelt 2 évben néptánccsoport, ez pedig teljesen elképesztő, hisz egészen pici faluk is vannak, 500-1000 lakossal, ahol alakultak ilyen csoportok. Persze elsődlegesen mindig az asszonyok azok, akik a néptánccal foglalkoznak, fiúkban mindenütt hiány van. A mi néptánccsoportunk- ahol én is táncolok, volt a legelső a közeli vidéken és a mostani önkormányzathoz tartozó faluk közül. Így az elején nem volt konkurencia, és nagyon dicséretes dolognak is számított megalakulásunk. Arról nem is beszélve, hogy a csoportot egy hozzá nagyon is értő tanár/táncos alakította és rengeteget tett az ügy érdekében. Aztán most minden kisfaluban megjelentek a néptánccsoportok és sajnos bizonyos ellenségeskedések is, ahogy az már lenni szokott. Minden kakas félti a maga szemétdombját jeligére. Aztán meg az idő telt, mi elkezdtünk utazni ide-oda és a mérce egyre feljebb van téve. Ami jó is, meg rossz is. Rossz azért, mert a csoportunk nagyrésze idősebbekből áll, főleg ami a férfiakat illeti. Sajnos a líceumot végző fiatalok nagyrésze a tanulmányok bevégzése után elmegy a faluból, egyetemre vagy a nagyvárosokban keresve szerencsét, így a tánccsoport gyakorlatilag 18-40 év közötti férfiak folyamatos hiányától szenved. Így van ez kívétel nélkül majdnem minden testvér-csoport esetében is. A Rovies-i tánccsoportban nincs egyetlen férfi sem. Ez persze a táncok fajtájára befolyással van, mert ugyan a táncok nagyrésze körben állva kezdődik, de nagyon sok táncban elkülönülnek utána a férfiak, vagy párokat alakítanak a nőkkel, vagy csak egyszerűen mások a lépések egy idő után. Rengeteg híres tánc, mint például a "balos", párokban folyik.

Szóval az eleinte szórakozásból elkezdett táncolás lassan lassan nehéz kötelezettség lesz, ez pedig nem tetszik mindenkinek. A tánctanárunk is fiatalabbnak adta át az "edző"-szerepet és a mostani megemelkedett igényeknek sokszor ő sem tud megfelelni..

Ami engem illet, az idei turnézásokból most vettem ki először részem. Egy közép Eviai kis faluba utaztunk tegnap, 1,5 óra oda, ugyanennyi vissza. Rettenetes meleg van, úgy gondoltuk, ott hűvösebb lesz este, hisz egy nagyobb hegy mellett található a kisfalu. Sajnos csalódnunk kellett, mert ugyan a hegy ott magaslott majdnem mellettünk, a falu egy tökéletes mélyedésben fekszik, így a levegő nemcsak hogy meg sem mozdult, de még késő éjjel is be volt oda ragadva a déli meleg. A falu neve MAKRYKAPA.

A buszban arrafelé nem volt rossz, ment a klíma. De ott miután beöltöztünk a vastag ruháinkba, kezdődött a szenvedés. Már amíg beöltöztünk, ezer víz lefolyt rólunk. A helyi iskola egyik termét kaptuk öltözőnek, ahol természetesen nincs klimatizálás, meleg annál inkább. Amíg mi asszonyok mindent magunkra szedtünk, és hajunkon lévő kendőket a ruháinkhoz erősítettük, meg egymásnak a részletekben segítettünk, dőlt a víz rólunk. Aztán meg a kis téren sorunkra kellett várnunk, szerencse negyedikek voltunk, de mivel minden csoport minimum 5 tánccal szerepelt, beletelt némi időbe, amíg színpadra kerültünk.

Érdekes ez a lámpaláz dolog is. Mielőtt felmentünk, hirtelen a legtöbben majdnem reszkettek, pedig a táncokat jól tudtuk, a nézők meg jobban el voltak foglalva a gyros-ukkal mint velünk, de a színpadnak valami mágikus hatása van arra, aki oda a színházi fény alá fellép. Hirtelen nehéz lesz hiba nélkül eljárni vagy elmondani azt, amit pedig álmunkból felköltve simán megteszünk. Aztán nem várt akadályok is vannak mindig, például a deszkákon nem csúszott a cipőm úgy, ahogy a kövön csúszik, ahol próbálunk. Eszembe sem jutott, hogy ez mennyire meg fogja nehezíteni a  dolgom. Ráadásul a hátrafelé lépéseknél többször ráléptem a nagyon (túlságosan is) hosszú szoknyámra, legelőször majdnem leestem. Összességében azonban nagyon jól szerepeltünk és a rettenetes meleget is túléltük:)

Éppen azon örvendtem volna, hogy vagy 2 kiló lemehetett rólam a vastag ruha alatt, de olyan megvendégelésben volt részünk, hogy a kutyáim 3 napig a maradékokon fognak élni, amiket zacsiban hazahoztam. Κaptunk kalamaki-t (a görög rablóhús), sült csirkét, feta sajtot, görög salátát, friss kenyeret és rengeteg nagyon hideg sört és hűsítőt. Ily módon mulattunk kb. 12-ig, aztán akkor hazaindultunk. PSACHNA-ban, ahol át kellett utaznunk még gyorsan mindenki beszerzett magának fagyit is, nehogy édesség nélkül maradjunk. Fogyni nem sikerült, de a szereplésünk remek volt, ráadásul kizökkentünk a mindennapi rutinból és az egész kirándulás 5 eurónkba került, a fagyi árába.

Különben Makrykapa egy jelentéktelen falu közép Evián. Nincs semmi történelmi látnivaló, a falut pásztorok alapították az 1821-s felkelés éveiben, ők hosszú pásztorköpenyeket viseltek (kapa). Innen ered a falu neve is: Makri Kapa (hosszú köpeny). A falunak semmi más nevezetessége nincs mint a központi templom, a kis terecskével, ahol minden évben megrendezik a falunapokat és a folyócska, melynek medre mellé a falu épült. A folyócska mentén nagy platánfák állnak, amik nem túl meleg napokon hűvösséget biztosítanak az alájuk telepedett kávézóknak. Tánc előtt nekünk is volt időnk leülni az egyikbe, de sajnos hűvös nem volt, csak a fülledt meleg. A közelben a 425 m magas Vojdovuni hegy fekszik, a tenger messze van innen.

Nagyobb térképre váltás