2011. október 19., szerda

Athén-kép

Az utóbbi évek legnagyobb tüntetése van folyamatban Athénban. A soha nem látott méretű 2 napos sztrájk alatt semmi nem működik, ez alkalommal nem csak az állami hivatalok vannak zárva, de a sztrájkhoz a magáncégek, taxisok és kereskedők is csatlakoztak. Athénban és az ország nagy részében nincsenek nyitva az üzletek, nem működnek az iskolák, nem repülnek a repülők a forgalomirányítók sztrájkba lépése miatt és úgy általában semmi nem mozdul. 
Kivéve Athén központját, a Syntagma teret, ahol kb. 100.000 ember gyűlt össze de 11 óta, békésen tüntetni a Parlament újabb törvényjavaslata ellen, mellyel újabb megszorításokat akarnak bevezetni. A 2010 elején kirobbant gazdasági válság óta az államfők már jó-párszor eljátszották ezt: az újabb kölcsönrészlet megszerzése fejében megszorításokat vezettek be, miközben mindig újból és újból megígérték, hogy ezek lesznek az utolsó kemény intézkedések. A lejtőn csúszás kezdete óta a görögök bevétele (nyugdíjak és fizetések) 40%-l csökkent, miközben az adók kb 20%-l emelkedtek. Mindeközben persze a bankok a részleteiket nem csökkentették, hanem ugyanazon a szinten tartják, melynek következtében egyre több magáncég és személy nem tudja állni a kölcsönei visszafizetését.


Államvezetők, úgy mint nép, tisztában vannak vele, hogy sehová nem vezetnek az újabb megszorítások, de az újabb kölcsön felvétele sem, mégsem meri senki vállalni azt, hogy az igazságot hivatalosan is bejelentse és új lappal kezdjünk.


A békés tüntetés sajnos nem oylan békés, mint amilyen a felháborodottaké volt a tavasszal, több zavargás és rongálás történt, úgy Athén központjában mint Szalonikiben és Heraklionban is. A rendőrség, mely különösen nagy számban van jelen, kénytelen volt óriási vastáblákkal elzárni a Syntagma térre vezető utakat, ezzel remélvén a zavargó álarcosok kirekesztését, ami csak részben sikerült. Úgy molotof koktél, mint egyéb vegyszerek be voltak vetve már mindkét részről és nagyon sajnálatos, hogy a tüntetés célja és oka megint el fog veszni az erőszak mellett.



photos: zougla.gr

3 megjegyzés:

Flögi írta...

Durva. Valahogy most nem vágyom oda.

Agni írta...

Hát én sem. Be nem mennék Athénba, ha fizetnének sem. Plusz hogy legalább egy hete a szemetesek is sztrájkolnak és mindenütt az utcákon ömlik a szemét.

dr.Ferenczy Tiborné (cipruska) írta...

Kedves Ágni! Borzasztó látni ezeket a képeket arról a gyönyörű országról, pontosabban itt a fővárosról. Jártunk ezeken a helyeken.Megértem az elkeseredést, de nagyon szurkolok Nektek, hogy sorsotok minél előbb jobbra forduljon. Az imént felötlött bennem egy kép: 1980. Kalamata utcáin egy tüntetést láttunk, békésebb volt ennél, de mi teljesen megdöbbentünk, hiszen felénk ez akkor nem volt "divat". Most meg szinte bárhol, bármikor előfordul sajnos.Aggódva figyelem az eseményeket.