2010. október 27., szerda

Ünnep

Október 28 az egyik nemzeti ünnep a kettőből (a másik március 25), a II. világháborúban, az olasz átvonulásra mondott nagy NEM ünnepe. Hihetetlennek tűnik, hogy eddig erről nem írtam, kicsit keresgélek majd a BLOGbeírások között és ha valóban nincs, pótolom.

Ami a portánk életét illeti ezzel az ünneppel kapcsolatban: ilyenkor nincsen iskola. 27-n van az "elővonulás" amikor megkoszorúzzák a háborús hősök szobrát, majd 28-n a felvonulás. Nincsen vele semmi bajom, mert semmiben nem emlékeztetnek az anno szocialista felvonulásokra, ünnepélyes hangulat szokott lenni és kicsik, nagyok kivonulnak a korzóra a legszebb ruhájukban, szóval kellemes egy banzáj. Ma azonban elrontotta nekünk az idő.
Mivel nem kötelező, fel sem költöttem a fiam a reggel, mikor láttam az esős időt. Igaz azóta nem esett, de nem baj, majd megy holnap ha nem esik, a felvonulásra. Az eső lába reggel óta belóg majdnem a házba...

Ami engem illet, mikor későn kelek, mind ma, elcsúsznak a munkáim és ettől a végén idegbajos leszek. A kutyák okozta kosz ma megint nagyon kiborított és az is, a csirkésünk, aki megígérte, hogy kettőt elvisz, nem jött ma a ház fele, pedig hallottuk, hogy a faluban árult. Miután minden egyéb munkám elvégeztem és a kaját sütőbe dobtam, beraktam a két kicsit a kocsiba és próba-szerencse felkiáltással elindultam. A fiúk nem is vették észre, a vendégszobában matekeznek nagy veszekedések közepette. Ott találtam a fickót, kicsit meglepődött, de átvette a kiskutyákat. Én tudom mi a baja, akarja a kutyákat, de nem alakította ki a helyet és a helyzetet, ahhoz, hogy fogadja is őket - szokásos görög trehányság. A hanyagsága miatt, ha én hagyom, végül nem is viszi el őket. Most betette őket egy zárt helyiségbe és rá van kényszerítve, hogy gondoskodjon arról, legyen ahová onnan kikerüljenek.

Úgyhogy a kutyacsaládom most 2+2 felállásban van, kicsit megint könnyebb lesz. Nehéz volt a szívem, imádom a kiskutyákat, de sajnos nincsenek olyan feltételek, hogy bírjam a rendezésüket. Ha egy nagyobb farmon élnék, akkor lehetne több is, persze akkor sem lehetne a végtelenre duzzasztani a számukat...úgyhogy ez van.

Sziasztok kislányok, jó szerencsét!!



Nincsenek megjegyzések: