2009. március 15., vasárnap

Tavaszi napsütés

Egy nagyon szürke hét áll mögöttem, egyrészt most kezdem magam összeszedni a Budapesti út után, másrészt a gyerek egész héten beteg volt. Múlt vasárnap kezdte, aztán az egész hetet végigvitte, magas láz, szipákolás, most a végén vastag köhögés. Szerencse nem kellett hörgőtágítókat szívnia (többet mint a megszokott) mert nálunk ott van nagy érzékenységi fok. A lényeg, hogy rettenetesen bezáródtam és nemcsak ez volt nehéz, hanem mivel nagyon sok munkám volt, megevett a lelkiismeret furdalás, hogy szegény gyerek egész héten csak tévézett meg videózott. Sajnos ebben nem vagyok jó, nem tudom úgy megoldani a dolgokat, hogy vele is foglalkozzak, itt nem a kajáról és ilyesmiről beszélek, azokat megoldom, de semmi energiám nem marad pl. egy játékra, mesére, rettenetesen rossz anyának érzem magam… A sok házimunkától meg megfájdult a kezem is, ezelőtt 3 évvel volt egy nagyon komoly problémám a vállammal, amit csak 4 hónapos injekciózás hozott helyre és azóta ha megerőltetem sajnos megint elkezd fájni. Egyik nap kicsit piszmogtam a kertben is és azóta megint fáj, 3 napja megint gyógyszereket szedek.



Na mindegy, a mai napon lementünk Limnibe, hogy a leckéket átvegyük a gyerek egyik osztálytársától, csak úgy, mert úgysem tudjuk ma bepótolni. Csodás idő volt, az emberek mint a méhecskék kint zümmögtek, pár Athéni csoport is volt akik megtöltötték a part-menti tavernákat, innentől kezdve már felénk a hétvégék ilyenek, a turizmus zöme hétvégi turizmus, csak júli-augusztusban van hétköznap is tömeg. Mi is egyet ücsörögtünk, a gyerek játszott egyet a parton, aztán ebédre hazajöttünk, a héten nem tudom mi a csodát csináltam, de egyfolytában egy halom ételem volt és egy csomót ettem, becsszóra meg is látszik minden ruhámon :(




A többieknek főzőm és én hízom meg, mert a fiúk elég finnyásak, és mikor valamit meghagynak jön anyuci eltakarítani a maradékokat persze..Na pár mai kép Limniből szemet gyönyörködtetőnek. :)

1 megjegyzés:

csalavolgy írta...

Szia!
Igaz nem régóta, de rendszeres olvasód vagyok, és szeretném megkérdezni, hogy miért nem írsz egy ideje???Biztosan sok a dolog a turistákkal, de nagyon kíváncsi vagyok a bejegyzéseidre:))))