A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Mindennapjaim-kutya. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Mindennapjaim-kutya. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. november 29., kedd

Kutyasztori

Az álmos vidéki életünket mindig a kutyák kavarják fel. Már nagyon régen nem volt semmiféle kutyasztori, mert szép lassan ők is felnőttek lettek (Thomas 3 éves, Bizsu 4) mi pedig megtanultuk, hogyan védjük ki a bonyodalmakat. Az egyik ilyen védekező hadművelet az, hogy olyan helyekre megyünk velük sétálni, ahol tudjuk előre, hol van kutya és az miféle fajta. Persze a csomagba bele van kalkulálva, hogy esetleg valamiféle kóbor állattal találkozunk, de azok általában a farkukat a lábuk közé szorítva elmenekülnek ha kicsit erélyesebben lépünk fel. Most 2 napja egy olyan helyre megyek a kutyákkal, ami nem éppen bejáratott hely, de mivel napos idő van, jólesik a napon sétálni. A kora délutáni órákban, mikor erre ráérek, a megszokott útvonalamon már árnyék van. Ezen az új útvonalon el kell mennem a szomszéd előtt, akinek van egy 1 éves pitbull-ja, amit megkötve tartanak és naponta 2szer sétáltatnak. Ma éppen akkor mentem el előttük, amikor az asszony készült kivinni Fidelt. Más úton mentek ők, de egy adott pillanatban hátulról rálátása lett a kutyának ránk.

2011. március 28., hétfő

Tavasz kellős közepe

Itt vagyunk, a tavasz kellős közepében, de akár nyárelőnek is nevezhetnénk. Déli fekvésű, tenger melletti településekben nyár van, fürdeni is lehetne. Mivel az emberek élik a mindennapjaikat, ezért strandolókkal nemigen találkozni, de ezután már beindul a hétvégi, fővárosból érkező turizmus.
Háromnapos ünnepünknek vége, de nehezen rázódik az ember vissza a normális kerékvágásba. Hirtelen egy hétvége alatt hivatalosan is nyári időszámítás szerint járnak az óráink, de az idő is nagyon meleg, rövid-ujjúban és zokni nélkül lehet csak a szabadban dolgozni. Az óra átállítás miatt egy órát veszítünk a reggeli alvásunkból, és mivel eddig reggel 6-kor kellett kelnem, most ez a hajnali 5 egyáltalán nem bírható. Ezért ezen a héten hagyom a régi "időjárást" és csak 7-kor kelek, mindent csúsztatva kicsit.

2011. január 24., hétfő

Személyesebb beszámoló

Már nagyon régen nem írtam személyesebb beszámolót és talán ideje, hogy egy ilyennel jelentkezzek. Tulajdonképpen novemberben számoltam be utoljára arról, hogy mi a helyzet házunk táján. Az október és november hónap főleg a kutyák körüli teendőkkel teltek el, mert volt összesen 8 kiskutyánk.

A novemberi jó időben a citromfák virágzani kezdtek

2010. november 19., péntek

Életképek

..mert csak azok lehetnek, ugyanis semmi különös nem történik, illetve nem olyan amiről be kéne számolnom. A be nem számolós fajtából volt több ami kiborított a napi programomból és kissé taccsra tett, de aztán alaposan kitakarítottam magam és újból sínre kerültem (remélem).

2010. november 3., szerda

Athéni kalandok

Büszke voltam magamra eddig, mennyire jól tájékozódom. Soha nem kellett keresgélnem, vagy ha igen, rögtön ráéreztem a helyes irányra. A nők többsége nehezen tájékozódik, ezért én különösen büszke voltam néhány eme "férfiasabb" tulajdonságomra, a másik ezek közül a jó és ösztönös, félelem nélküli vezetés. Na hát mindkettő az idő múlásával kezd megnyirbolódni.. Nem tudom röhögjek vagy sírjak magamon, mert hoztam az utóbbi időben előtérbe került formámat..

2010. október 30., szombat

Szürke kutyás mindennapok

Az ünnepek alatt mindig szétfolynak a napjaim. Itthon van kölök, később kelek, délelőtt nem jut másra idő és energia csak a háztartásra, délután pihi, tévézés, este kicsit a gép elé jutok, de általában ezek a napok itthoni ház körüli tevékenységekkel vannak tele. A hőmérséklet alaposan leesett, már egy csomó fát eltüzeltünk, de még a központi fűtést nem kapcsoltuk be. De valószínűleg már csak napok kérdése, mert éjjel fáztam és nem a testemről van szó, hanem a kint lévő orromról, fejemről:) Fiamnál van egy kis elektromos fűtőtest is, az a minimumon jó hőmérsékletet biztosít nála.

2010. október 27., szerda

Ünnep

Október 28 az egyik nemzeti ünnep a kettőből (a másik március 25), a II. világháborúban, az olasz átvonulásra mondott nagy NEM ünnepe. Hihetetlennek tűnik, hogy eddig erről nem írtam, kicsit keresgélek majd a BLOGbeírások között és ha valóban nincs, pótolom.

Ami a portánk életét illeti ezzel az ünneppel kapcsolatban: ilyenkor nincsen iskola. 27-n van az "elővonulás" amikor megkoszorúzzák a háborús hősök szobrát, majd 28-n a felvonulás. Nincsen vele semmi bajom, mert semmiben nem emlékeztetnek az anno szocialista felvonulásokra, ünnepélyes hangulat szokott lenni és kicsik, nagyok kivonulnak a korzóra a legszebb ruhájukban, szóval kellemes egy banzáj. Ma azonban elrontotta nekünk az idő.

2010. október 26., kedd

További vidéki bonyodalmak

Hát a BLOG címe nem éppen a legmegfelelőbb, majd kipótolom. Ugyanis az életem az év hónapjainak nagy-részében egy vidéki porta bonyodalmaiból és gyereknevelésből, háztartásból állnak. Napok óta készültem egy beírást megírni egyrészt Spinalongáról, a leprások szigetéről, aztán meg a közéleti helyzetről, de képtelen vagyok rá, annyira elvesztődöm a mindennapi szürke hétköznapi harcokban.

A tegnapi nap is érdekesre alakult.A délelőttöm a szokásos munkákkal telt el, egyéb zavaró körülményekkel, amikről nem kell itt beszámolni, szóval a nap nem kezdődött túl jól.

2010. október 23., szombat

Még egy örökbefogadás

Sikerült bevinnünk kiskutyánkat Athénba. Hihetetlen egy kutyus, a legjobb és legszebb az összes kiskutya közül, aki valaha volt. Igazán sikerült egy példány. Magán hordja a Golden Retriever-ek minden jó tulajdonságát: végtelenül család és emberszerető, ez pedig az apjától örökölt végtelen nyugalommal társul. Ahova leteszed, ott marad, hihetetlen! 
......
Van egy másik, egy kis fehér orrú, amelyiknek folyton adtam 2 hétig a gyógyszert, az teljesen az ellentéte ennek. Azt hiába simogatom többet minden másiknál, mindig feszült és fél, mikor ölbe veszem, sosem tudom a hátára fordítani, ami azt jelzi, fél és nem adja ki magát nekem.

2010. október 21., csütörtök

Váratlan vendég


Ezt látom reggel a balkonomról, ha szép az idő. Ma reggel ez a látvány kísérte a reggeli kávémat.
Tudom, legtöbben azért olvassák a BLOG-omat, mert kíváncsiak arra, hogyan élünk Görögországban. Az én életem rendhagyó, csak akkor lenne teljes a BLOG, ha azokról az évekről is lenne feljegyzés, amikor egy nagy Athéni vállalatnál dolgoztam.

2010. október 18., hétfő

Ronda idő

Hihetetlen, hogy visszatért a ronda, esős, hideg idő 2 nap szünet után. Annyi idő nem volt, becsületesen felszáradjon az udvar! A mai esős időben jólesett a meleg lencseleves.

Szombat este telefonált valaki 11-kor a kutyákért. Tiszta szívemből utálom a késő esti vagy hajnali telefonálást, mert mindig az ugrik be, hogy nehogy valakivel valami történt volna. Mindig emlékeztetnem kell magam arra, ennyi év után is, hogy Görögországban nyugodtan lehet telefonálni este későn, csak a délutáni órák szentek.

2010. október 16., szombat

Megenyhült az idő

Ennyi esőt egyszerre, ilyen korán, ősz elején, még nem is láttam errefelé. Az az érzésem hetekig egyfolytában esett. Még most sem olyan az idő mint szokott, de ma kisütött a nap és rögtön mindent felszárított, könnyebb volt a mindennapos udvari takarításom elvégezni.
Betegnek érzem magam, napok óta valami kerülget. Ma reggel 7-kor szörnyű fejfájásra ébredtem, felkeltem és bevettem egy aszpirint, aztán a gyomrom is vacakolt.

2010. október 13., szerda

Korai tél és kutyák

Én nem is emlékszem mióta nem volt ilyen korán ilyen ronda idő. Máskor októberben végig szép meleg idő van és fürdünk, most meg napok óta fűteni kell és rettenetes milyen nedvesség van. Olyan mintha Marosvásárhelyen lennék valamikor novemberben, csak áll vastagon a köd a tájon és semmi nem moccan. Héj, mi lett? Hol a görög szél, hogy kicsit felszárítsa a hetek óta szinte folytonosan nedves köves udvart? Hogy a kerti részről ne is beszéljek, ahol nem volt időnk elvégezni az őszi munkálatokat és rémes milyen gaz van és sár, mindez szétfolyó kutyakakival párosulva, bocs..

2010. október 9., szombat

Apró örömök

A fárasztó napot most kora du. egy kis Miss. Marple filmnézéssel próbáltam kipihenni, mikor nagy ugatás lett kint. Nekünk ez a csengőnk. Az ugatásból és a környezeti hangokból, zajokból tudom, mikor kell kinézni. Van, hogy csak traktor megy el a ház előtt vagy a juhnyáj. Ismerem ezekre az ugatás milyenségét, meg persze a traktor hangját meg a nyáj kolompolását. Most nagyon nem akaródzott felkelni, de hallottam, hogy valaki enyhén dudál. Két fiatalember volt, a közeli kerti giccsgyártók és elkértek 2 kiskutyát.

2010. szeptember 30., csütörtök

Kutyák és egyéb állatfajták

Mire megjöttünk Samothrakiról, megszült a Bizsu. Beugrott az egyik legjobban levédett virágágyásomba, lyukat kapart magának és beleellett 8 kölyköt. Még jó, hogy nem esett, mert belefulladtak volna mind a kicsik. Mire mi megjöttünk pár naposak voltak és nem volt szívem megint elvinni őket az orvoshoz és elaltatni őket. Így a nyakamba vettem újfent a problémát: MI LESZ A KISKUTYÁKKAL?

2010. június 29., kedd

Bizsu

Azt hiszem Bizsu-ra ki lesz mondva a halálos ítélet. A szomszédok persze nem hülyék, ahogy tegnap írtam is, megvolt a feljelentés, ma felhívtak a rendőrök és vagy kibékülünk velük (hogy????) vagy bírósági ügy lesz, ahol ők a kutyáinkat vádolják, mi meg őket, mert nem tartották be az előírásokat és a faluhoz túl közel vannak a tyúkok, ráadásul szabadon.

A kutyának mennie kell, vérzik a szívem, de nem lesz más megoldás. És kérdés, hogy Thomas mennyire tanulta meg a vadászást, mi lesz ha egyedül marad és véletlenül kimegy..

A Bizsu vagy megy vagy egész életében kötve kell tartanunk..

Bármilyen használható ötletért hálás leszek..

2010. március 22., hétfő

Kiskutyák

És azoknak, akik várják a kiskutyás bejegyzéseimet: még mindig megvannak, nem vitte el őket az, akinek odaígértük.

Pár kép róluk:


Aladár

 Aladár és Murgosz




2010. február 14., vasárnap

Csak még pár kutyáskép

Elromlott megint az idő, hideg, eső, latyak..



A kicsikkel



Ha már ki vagyok rúgva a házamból, hát szundítsak egyet..



Nem is tudom, olyan semmilyen napok ezek....még hogy apuka lettem, ugyan, ne vicceljetek!



Na engem meg semmi nem érdekel!



2010. február 12., péntek

Kutyák....megint

Na szépen telnek a napok, hetek és már február közepét tapossuk.

Tudom, sokan szeretnének hallani megint kutyasztorit:) Nálunk mindig van valami zűr körülöttük:)

Szóval örömmel jelentem, hogy sunyi tervem sikerrel járt. Vagyis. A 4 kiskutyát, akiket emlékeztek, hogy valamikor decemberben összeszedtem, napokig etettem, addig, amíg a sors úgy intézte, hogy egyik barátnőm felhívott. Ez egy olyan nő, aki pár évvel ezelőtt hallani sem akart a kutyákról, aztán most meg van egy halom kutyája:)

Szóval elpanaszolta nekem, hogy a 2 kutyája eltűnt, valszeg megmérgezték őket. Az egyik ezek közül egy olyan kutya volt, akire kb. 2 ezer eurót költöttek már eddig, mert elütötte az autó, megműtötték, aztán nem akart helyrejönni, mindenki győzködte őket, altassák már el szerencsétlent, aztán egyszer csak helyrejött. A lényeg, hogy a telefon olyan jókor jött, hogy el nem tudom mondani. Kiderült, senki nem lesz 3 napig otthon. Na gondolhatjátok. Szép nagy kertjük van, ahová be lehet menni, így egyik nap szépen bepakoltam a kuttyokat egy fedett helyre és elláttam őket kajával addig amíg megjöttek gazdiék. A barátnőm annyira megszerette őket, főleg a legkisebbet, hogy állandóan az ölében cipeli. Köszönik szépen, mind a 4-n megvannak a mai napig, kettőt sikerült másoknak adnia és kettő nála otthon.

Időközben itthon is "helyzet" alakult ki. Bizsu kigömbölyödött, de mivel ki voltak kötve amíg tüzelt, arra gondoltunk, a téli bundája alá felszedett egy kis téli zsírt is.

Aztán eszünkbe jutott, hogy egyik éjjel túl közel kötöttem őket egymáshoz és habár nem láttuk, de volt rá lehetőség nyakatekerten párosodni. Na ne!... gondoltam én, nem lehet! De, de! Válaszolt a nagybetűs élet és tegnap szerencsésen megérkezett 2 fiú és 5 lány kutya. És mint minden többször szült kutyának gazdija, egyáltalán nem izgattam magam és minden észrevétlenül, simán zajlott. Sajnos megint odaadtuk az 5 kislányt a dokinak, aki ezért felszámolt 30 eurót, de mi képtelenek vagyunk arra, hogy bedobjuk őket pl. a patakba. Azt sem lehetett, hogy 7-t szoptasson és 2 hónaposan pakoljam őket ki valahova, az rosszabb. És mit ad a szerencse, erre mondják, jó helyen kell lenni a megfelelő pillanatban, a dokinál volt éppen egy középkorú asszony, aki az egyiket hazavitte. Hogy most az 1 napos kiskutya túléli-e az elválasztást és megél-e cumiztatással azt nem tudom, de hátha! A többiről nem akarok gondolkodni.

Úgyhogy most van 2 kisfiú kutya, egy Bizsu aki őrzi őket mint anyaoroszlán és egy Thomas, aki ki van rúgva a házából és anyja/felesége kegyeiből, ahogy ránéz, Bizsu már fenyegetően morog. Nekünk hagyja, hogy vakargassuk a kicsiket, de még nem nagyon piszkálom őket, legyenek legalább egy hetesek először. Most már nagyon ideje lesz ivartalanítani a Bizst!

És itt van tegnapelőtt, szülés előtt egy nappal:




Pár nappal szülése előtt. Na ugye nem látszik semmi? A nagyobbik kutya az persze a Thomas.



4 lábon nem is lehetett látni, hogy terhes.
Igyekszem majd a kicsiket is lefotózni.

2009. december 29., kedd

Elhagyott állatok, megint..

Már megint ugyanazzal a problémával kellett szembesülnöm, amivel már többször is és aminek köszönhetően van ez a két kutyám.

És egyre inkább úgy érzem, a probléma akkora, hogy képtelenség megoldani állami támogatás nélkül. Hát persze, a kidobott, agyonvert, elkergetett állatokról beszélek. Ünnepekkor mindig nagyon megnő itt nálunk a számuk, mert az idelátogató Athéni nagyságák, miután a gyereknek vett kutya megnőtt, itt kidobják:( Hányszor de hányszor láttam már rémült, a kétségbeeséstől és éhségtől elködösödött szemű, gondozottnak tűnő állatot a főúton ide-oda céltalanul kóborolni...

Tegnap reggel a párom a megszokott kutyás útvonalán járt, amikor 4 vagy 5 db elhagyott kiskutyára bukkant. Délután kimentem megnézni a helyzetet, én 4-t találtam, de félek lehetett még egy aki elkóborolhatott, mert a párom szt 5 volt. A kutyusokat egy földútra kivágták, 2 m-re az aszfaltozott főúttól, biztosan arra gondolván, a kutyák majd kimennek az úttestre ahol valaki elüti őket. Így majd meglesz a mocskos munka, de nekik tiszta lesz a kezük.
Elhoztam a kutyákat, és mivel valaki látott ahogy cipeltem őket, az első dolog az, hogy újfent magamra dühíthetem ezzel a falut. A kiskutyákat közel hoztam a falunkhoz, éppen a településen kívül, egy meredek lejtő aljába tettem őket, ahol még egyelőre nem fognak kimászni. Tettem nekik egy műanyag, henger alakú dobozt, ahová 3-n beférnek, ma pedig fiammal tákoltunk nekik elhagyatott műanyagszékekből egy védett helyecskét. A bokor is nagyon jól szolgál, puha avar van alatta, nagy kövek között, szuper hely, de ha elkezd esni vagy havazni, bajban lesznek.

Na most tudom, hogy hülyeséget csinálok, de nem tudom mi legyen a megoldás. Ugyanis most etetem őket – ha egyáltalán annak lehet nevezni azt, hogy olyan korú állatokat akiket naponta 5ször kéne most etetni én naponta egyszer maxim 2szer etetek. Nem tudom az eredetüket, nem tudom nem-e hordozhatnak valami ránk nézve veszélyes bacilust, férget mert persze kizárt dolog, hogy oltva lennének. Nevelek 4 db kóbor kutyát, akik később a falu tyúkjait, esetleg a saját kutyáim egészségét veszélyeztetik, vagy megharaphatnak valakit. Nem akarom beoltatni őket, mert 4 kutya beoltatása nem kevés pénz, de az ivartalanításuk még több. Haza semmiképpen nem hozhatom, nemcsak a párom, de én magam sem bírnék meg még egy állatot, elég a gond így is velük. Egyszerűen nincsen valamilyen emberileg elfogadható megoldás ilyen esetekre. Arra sem, hogy mi legyen a talált állattal, de arra sem, mi legyen a nem kívánt vemhességekből születendő kis állatokkal.

Fogalmam sincs mi lesz, egyelőre főztem nekik és holnap de. is kimegyek, mert a vizük is elfogyott, de ma érezhetően hidegebb van mint tegnap, ugyan a fagyponttól még messze állunk. Az idő kitart még egy-két hétig, de utána ha havazni kezd, nem tudom mi lesz. Addig valami megoldást kéne találjak.
A röhej, hogy első gondolatom az volt, megbeszélem a falunkban élő svéd nővel, ő is nagy kutyás, mint én és mióta itt él, vagy 25 éve mindig volt kutyája. Azt is tudtam, tavalyelőtt összeszedett egy elhagyott farkaskutyát, igaz az 3 éves körüli volt. Pont mikor nagy lihegve kimásztam a kaptatón, ott találtam magam előtt a nőt, a két kutyáját sétáltatta. Elmondtam mi a gond, azt mondja, ha ő találta volna meg őket, agyoncsapta volna őket egy lapáttal, eddig 16 „gyilkosság” fekszik a lelkén:( Hát mondom neki, ezek már nagyocskák, már 1 hónaposak lehetnek, de különben is, én ezt nem tudom megcsinálni, nincs jogom egy élőlény életéről így dönteni, főleg ha nem az enyémek. Ha az enyémek lettek volna, lehet első nap találtam volna rá valamilyen emberileg elfogadható megoldást, ahogy a mi 6 kiskutyánkkal tettük, igaz ez a megoldás is alaposan megkérdőjelezhető, de még mindig jobb mint kivágni az állatot, lassú kínhalálra ítélve.

Az állatorvosok itt nem foglalkoznak elhagyott állatok összeszedésével, nem is oltanak ingyenesen be állatokat, hisz nekik is pénzbe kerül az oltás, és a vidék szegény, itt mindenki éppen hogy megteremti a magának szükségest, nem fog senki Teréz anyát játszani.
Maradok a gonddal amit magamra vettem és a gondolattal, hogy nem jó a fiamat is efféle érzékenységekre nevelni, mert a világ egyre keményebb és kegyetlenebbnek kéne lenni, saját magunk érdekében.....:(