A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Mindennapjaim. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Mindennapjaim. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. szeptember 10., hétfő

Július

Sajnos lassan de biztosan itt az ősz. No ez errefelé nem olyan mint északabbra, de mindenképpen más mint a meleg a nyár. Azt nem bánom igazán, hogy már nincsenek azok a dögmelegek, de az utóbbi napokban elég szeles az idő. Július, augusztusban soha nem szoktam blogolni, vagy ha igen, a minimálisat. Többször megfogadtam, hogy nem hanyagolom el a blogjaim, mert az olvasottságért ugye meg kell küzdeni és minden ez irányban kifejtett erőfeszítésem kárba vész minden évben újból és újból...mégsem tudok nyáron blogolni, még főzésről sem. Meleg van, többet vagyunk kint, ragad a kezem az íróasztalhoz és úgy általában véve, semmi kedvem számítógép elé ülni és ez minden évben fokozódik. Az idén kimondottan csak annyi időre ültem ide, amennyi arra volt elég, hogy megnézzem a leveleim és üzeneteim a facebook-on.
Visszatekintve a júliusra, hihetetlenül meleg hónap volt. Máskor is szokott meleg lenni, no de most egyfolytában és folyamatosan meleg, dögmeleg volt, árnyékban majdnem folyamatosan a 40 körül. A fürdéseket eleinte Limniben, a Kochili strandon kezdtük, mert ott van egy medence és ezek a mi dilis tizenéveseink jobban szeretik ott, mint a tengervízben. Így hát muszáj miattuk beadni a derekunkat. Szerencse a medence a parton van, így mi felnőttek fürödhetünk a tengerben, ők meg marháskodhatnak a medencében.

2012. július 1., vasárnap

Kukucs a mindennapi életbe-szezonmunka

Az egyszerű vidéki családoknál teljesen természetes, hogy a gyerek ahogy tinédzser-korba kerül, nyáron valamilyen szezonmunkát végez. Ez természetesen esetfüggő, attól függ mennyire fejlett a gyerek, mi érdekli és természetesen a "normális" családoknál nem erőltetik. De mivel az osztálytársak nagyrésze dolgozik, ezért ha nem is mindegyik, de a legtöbb 13 évesnél idősebb gyerek már munka után néz nyárára. Az én fiam még nem töltötte be a 15-t, de már tavaly nyáron szeretett volna dolgozni. Nem akartam, mert elég vékonyka legény, bizonyos egészségügyi problémákkal amik miatt túlságosan féltettem. Az idén megint mondogatni kezdte májusban, de megint nem nagyon voltam rá kapható, hisz a társai, akik dolgoznak, nála jóval erősebbek és érettebbek. Kisfiam nem is volt még 6 éves amikor az iskolát elkezdte, így a legkisebb az osztályában, vannak olyan társai, akik kerek egy évvel idősebbek nála, ez a különbség nagyon is érezhető ebben a korban.

2011. december 19., hétfő

Karácsony előtti hét

Közelednek az ünnepek, eljött hát a Karácsony előtti hét is. Az idő lehűlt, mint mindig szokott az ünnepek környékén. Nincs túlságosan hideg, csak 10 fokot mutat kint a hőmérő, de egész éjjel esett, reggel pedig a környező hegyek fenségesen és nagy nyugalommal pipáztak. 


Az új hét nem kezdődik semmi különlegességgel, sőt, ez az a hét, amit legjobban utáltam, amíg egy nagy cégnél dolgoztam Athénban. Ilyenkor mindenféle munkát be kéne fejezni a hétvége, az ünnepek kezdete előtt és rettentő rohanás volt mindig, igazán utálatos dolog. Míg otthon ilyenkor kell az asszonyoknak elkészíteni a karácsonyi sütemények, étkek java részét, addig a dolgozó nőknek a lelkét is kiszorítják ezen a héten. Micsoda eszement ellentét, miközben a hagyományokat akarjuk tartani, a modern életstílusról sem mondanánk le, az eredmény pedig egy agyonhajszolt modern dolgozó nő. De ez egy másik post témája lehetne, itt most inkább arról mesélnék, milyennek ígérkezik ez a hét. Számunkra, akik itthonról dolgozunk vagy itthon vezetjük a háztartást, ez egy kellemes készülődéses hét lesz. A különféle programok, mint klubok, egyesületek stb. programjai már leálltak és minden ilyen egyesület a maga kis karácsonyi házát készíti a faluközpontban. Az iskola még egész héten tart és még dolgozatot is írnak, ma pedig megkapják az első trimeszter jegyeit, az anyukák örömére vagy bánatára. Mindenre felkészült és elszánt szülők hada lepi el délben a városka gimnáziumát és líceumát.
Elkezdődik aztán a száraz sütemények készítése olyanoknál is, mint én, aki nem szeretem túlzásba vinni és hamar elkezdeni. A lakásokat jobban összekapjuk, kitakarítjuk, hisz mindenkinél lesz vendég, ha nem is ünnepi ebédre vagy vacsorára, de egy kávé erejéig bizonyosan, hisz a két ünnep között a menés jövés jellemző, a felfokozott társasági élet. Általában ilyenkor havazni is szokott, elő kell készíteni a kandallóba a fát, a  közösen nézendő videókat. Lovak közé kell csapni, azért, hogy az ünnepek békésen és nyugalomban teljenek, ne rohangálással és munkákkal. Meg kell szervezni nagyon az életet, hogy valóban pihenni is jusson idő.
Minden kedves olvasómnak jó készülődést kívánok erre a hétre!

2011. november 29., kedd

Kutyasztori

Az álmos vidéki életünket mindig a kutyák kavarják fel. Már nagyon régen nem volt semmiféle kutyasztori, mert szép lassan ők is felnőttek lettek (Thomas 3 éves, Bizsu 4) mi pedig megtanultuk, hogyan védjük ki a bonyodalmakat. Az egyik ilyen védekező hadművelet az, hogy olyan helyekre megyünk velük sétálni, ahol tudjuk előre, hol van kutya és az miféle fajta. Persze a csomagba bele van kalkulálva, hogy esetleg valamiféle kóbor állattal találkozunk, de azok általában a farkukat a lábuk közé szorítva elmenekülnek ha kicsit erélyesebben lépünk fel. Most 2 napja egy olyan helyre megyek a kutyákkal, ami nem éppen bejáratott hely, de mivel napos idő van, jólesik a napon sétálni. A kora délutáni órákban, mikor erre ráérek, a megszokott útvonalamon már árnyék van. Ezen az új útvonalon el kell mennem a szomszéd előtt, akinek van egy 1 éves pitbull-ja, amit megkötve tartanak és naponta 2szer sétáltatnak. Ma éppen akkor mentem el előttük, amikor az asszony készült kivinni Fidelt. Más úton mentek ők, de egy adott pillanatban hátulról rálátása lett a kutyának ránk.

2011. október 31., hétfő

Ünnepnapok

A görög 2-3 napos ünnepnapokon általában a főváros és a testvér-főváros (Szaloniki) kiürülnek, erről többször írtam. Amíg mi is Athénben éltünk, minden 2. hétvégén kijöttünk Eviára, de több szabadnapos ünnepeken, mindig. A fővárosiak nagy része, már aki még megteheti, most is ugyanígy tesz. Mindkét nemzeti ünnep olyan időszakban van (márc. 25, okt. 28), amikor általában még/már száraz az idő, tehát ki lehet menni a  szabadba, de általában sütögetni is remekül lehet. A tavernák látogatásáról már nem nagyon fogok írni, mert egyre kevésbé lesz része úgy a mi életünknek, mint a velünk hasonszőrűek vagy rosszabb helyzetben lévőek életének. Úgyhogy marad a lakásokban való gyülekezés, mert a válság lehet megnyomorít és recesszióba dönti az országot, de itt az élet elképzelhetetlen társaság nélkül, ha csak ritkán is, de ez a társadalmi élet szerves része.

2011. október 16., vasárnap

Falukép

A hétvégén görög október közepének megfelelően nagyon hideg idő volt. Nemcsak hideg, rendkívül nedves. Folyamatosan zuhog 2 napja, annyira állt le ma délelőtt, amennyi arra volt elég, hogy a két dögöt megsétáltassam és az udvarról a piszkot, amit ilyenkor rendeznek, kitakarítsam (röpke 2,5 óra..) Visszanézegettem a blogomban, október 15 körül lehet még akár meleg nyár is, de volt ilyen is, hogy esett és hideg lett, azonban most elég tartósan lehűlt. Ez nem azt jelenti, hogy így is fog maradni, de azt igen, hogy aki most jött esetleg nyaralni, annak pechje volt, mert lassan egy hete hűvöske van. Hogy ez mit jelent? Nappal 10 fok van nálunk, éjjel nem tudom, nem néztem, de pár fokkal biztosan hidegebb.

2011. május 18., szerda

Nyárelő és vizsgák

A margarétalevél tépkedés eredményeként még maradunk.. amíg lehet, vagy amíg ki nem okád mindenkit magából ez az ország. Idegeim helyen tartása végett, úgy teszek, mintha minden olyan lenne, mint azelőtt és élem a mindennapokat. Hisz a családot el kell látni, a munkám el kell végezni és a nap is pont ugyanúgy süt, mint ezelőtt 5, 10 vagy akár 1000 évvel, semmi nem változott lényegében. Csak Evia szakadt le a szárazföldről:)

2011. március 28., hétfő

Tavasz kellős közepe

Itt vagyunk, a tavasz kellős közepében, de akár nyárelőnek is nevezhetnénk. Déli fekvésű, tenger melletti településekben nyár van, fürdeni is lehetne. Mivel az emberek élik a mindennapjaikat, ezért strandolókkal nemigen találkozni, de ezután már beindul a hétvégi, fővárosból érkező turizmus.
Háromnapos ünnepünknek vége, de nehezen rázódik az ember vissza a normális kerékvágásba. Hirtelen egy hétvége alatt hivatalosan is nyári időszámítás szerint járnak az óráink, de az idő is nagyon meleg, rövid-ujjúban és zokni nélkül lehet csak a szabadban dolgozni. Az óra átállítás miatt egy órát veszítünk a reggeli alvásunkból, és mivel eddig reggel 6-kor kellett kelnem, most ez a hajnali 5 egyáltalán nem bírható. Ezért ezen a héten hagyom a régi "időjárást" és csak 7-kor kelek, mindent csúsztatva kicsit.

2011. február 28., hétfő

Februári beszámoló

Eltelt egy hónap mióta az utolsó személyesebb beszámolóm készült, így megszakítom a görög tudósításaim sorát egy .. mondjuk úgy, komolytalanabb, személyesebb beírással, mert tudom, hogy nagyon sokan ezeket szeretik olvasni, szeretik követni a saját görög kalandjaimat is:) Ez is egy olyan "betekintés egy görög család életébe"- szerű, csak magyarosabb és kicsit élet-közelibb töltettel:)

2011. január 24., hétfő

Személyesebb beszámoló

Már nagyon régen nem írtam személyesebb beszámolót és talán ideje, hogy egy ilyennel jelentkezzek. Tulajdonképpen novemberben számoltam be utoljára arról, hogy mi a helyzet házunk táján. Az október és november hónap főleg a kutyák körüli teendőkkel teltek el, mert volt összesen 8 kiskutyánk.

A novemberi jó időben a citromfák virágzani kezdtek

2010. november 19., péntek

Életképek

..mert csak azok lehetnek, ugyanis semmi különös nem történik, illetve nem olyan amiről be kéne számolnom. A be nem számolós fajtából volt több ami kiborított a napi programomból és kissé taccsra tett, de aztán alaposan kitakarítottam magam és újból sínre kerültem (remélem).

2010. október 26., kedd

Utolsó fürdés a tengerben az idénre

valószínűleg..

Teljesen váratlan ötlettől vezérelve előszedtem a már elpakolt fürdőcuccokat, annyira melegen sütött ma a nap. Holnaptól esőt és lehűlést ígérnek, kint már lóg az eső lába, de én ma még egyet úsztam. Nem is volt túl hideg a víz, nagyon jólesett.

2010. október 9., szombat

Mindennapok októberben

Ez az időszak a legnehezebb minden évben amióta itt lakunk, vidéken. Az iskolakezdés maga egy stressz, aztán meg nagy kiadásokkal jár. Hiába ingyenes az oktatás és kapunk mindenből könyvet, egyszerűen képtelenség segítő könyvek nélkül átvészelni az évet. A tananyag olyan formában van megírva, hogy nagyon sok házi-feladatot csak a szülő segítségével képes a gyermek megírni, kivéve ha 12 éves korára tökéletesen el tud barangolni az internetes világ útvesztőiben.De a neten keresgélni sem mindig kivitelezhető, azokról a szülőkről nem is beszélve, akiknek nincs internet vagy nem tudják azt használni a célnak megfelelően. Ha mindenből venne az ember segítőkönyvet akkor olyan 250 eur-t kéne erre számolni. Én az idén egyelőre a 100-nál tartok, de még nincs minden beszerezve.

2010. október 3., vasárnap

Netes kavarodás

Na ez a bajom az internetes változtatásokkal, bármibe fogok, alaposan bekavar és napokig csak keresgélem, hogyan kell megint rendbe hozni a beállításaimat:(!
Ettől kimondottan a falra tudok mászni, inkább ragaszkodom a régi dolgaimhoz. Most csak egy egyszerű domain nevet regisztráltam a BLOGomnak és arról volt szó, minden zökkenőmentesen és automatikusan fog zajlani. Erre tegnap óta nem látom az Olvasmányaimat se a régi, se az új címemen http://www.gorogkaland.com

Grrrrrrrrrrrrrrrrrrrrr.......

2010. augusztus 19., csütörtök

Nyár még mindig

Augusztus 15-vel befejeződtek az állam és az önkormányzat által szponzorált fesztiválos ünnepségek. A záróest előtti est volt a mi szereplésünk, aztán a záróest minden évben ugyanaz, amolyan augusztus 20-a jellegű, fantazmagórikus show tűzijátékkal a vízen. Ilyenkor a Limni közelében lévő összes jacht és csónak beáll a "játékba", vagyis a tenger vízébe, kivilágítva hajózgatnak fel, le, aztán mindig van valami nagyobb show, az idén teljesen elégettek egy csónakot amin a tűzijátékok voltak. Voltak ógörög leplekbe öltözött hajadonok, Poszeidon villás, fehér parókás új-modern tengeristene, a kivilágított kishajókon cikáztak ide-oda a vízen, miközben mindenhonnan fénycsóvák és köd gomolygott. Közben jól kiválasztott zenei aláfestés közepette elmondták Limni tengerészeti történetét, az egész több mint egy órás show-műsor volt, mondhatom egészen jól sikerült.

A tűzijáték :

Közben olyan vendégeim is voltak akikre jobban oda kellett figyelnem. Ez mindig így van, vannak olyanok akikre nem kell, másokra igen, másokra fokozottan. Ez sok-mindentől függ, a velem lévő személyes kapcsolattól, az itteni hozzám valamint a szigethez való viszonyulástól, valamint teljesen véletlenszerű eseménytől, ténytől, ami lehet pl. egy kölcsönös erős rokonszenv és mellette elegendő szabad idő. Variál a dolog, de lényeg, mindig vannak nehezebb és könnyebb periódusok. Vannak olyanok is, kevesen, akikkel nem is találkozom. Ez általában egyedülálló párok esetében érvényes inkább, mert ők könnyebben mozognak, nincsenek gyerekek különféle igényeihez kötve és sokkal flexibilisebbek. Holnap megy el egy társaság, akikre fokozottan figyeltem, múltbeli kapcsolataim miatt. Régi barátok, családtagok, stb. "tutujgatása" mindig veszélyes business számomra. Egyrészt nagyon feldob és jót tesz a lelkivilágomnak, másrészt felkavar. Sokszor nagyon felkavar. Pont mint a hazautazásaim. Utána napokig nem vagyok a "régi". Hogy mennyi ideig, attól függ, milyen mély sebeket szántanak. Az idők folyamán már kiismertem magam annyira, hogy védekező mechanizmusokat dolgozzak ki, de hát az élet bebizonyította már sokszor, hogy ő a nagy rendező és hiába vagyok főszereplő a saját életem színpadán, bakizni mindig fogok.. Most előre megvan milyen dolgaim vannak holnaptól, mikkel foglalom le magam, amíg kicsit visszatérek a saját lelkembe, de úgyis rossz lesz..Tiszta szerencse, hogy valóban érdekes napokra számíthatok hétfőtől, így hamarabb visszazökkenhetek a régi kerékvágásba.

Aztán meg ami a kulturális dolgokat illeti, tegnap volt még egy koncert, egy fiatalokból álló Oxfordi kvintett szerepelt, a művek között Dohnányi is. Kellemes est és végre nem izzadtunk a szabadtéri színházban.

Mert továbbra sem megy 35 alá a hőmérő és nincs egy szál felhő. Ennyire stabilan meleg augusztusra én évek óta nem emlékszem. Kíváncsi vagyok meddig fog tartani, mert már kissé elég a jóból..
A vidék még mindig tele turistákkal, de 99%-ban görögök. Az észak európaik elkerülik az augusztus hónapot, a magyarok fogyóban. Még egy család ide, még egy Skyrosra és lassan vége, lehet pihenni kicsit..

2010. augusztus 15., vasárnap

Átfordul a nyár

"Átfordul a nyár" maga magán, vagyis a nagy fordulópontján, az augusztus 15-n. Ez itt óriási ünnep, ilyenkor Athén olyan, mint egy kísértetváros. Ez a szezon "ura", a FŐSZEZON. Ezt nem bírom hangsúlyozni mindig vendégeimnek, az aug. 15 előtti és utáni hét ABSZOLÚT TELÍTETT! Mindig! Nincs mese, bármilyen válság legyen, ekkor minden görög vidékre menekül. És hová vidékre? Minél nagyobb a válság, annál közelebbre, vagyis hová? Na ugye: Éviára!:)

Telis-tele vagyunk! Az utcákon este Limniben nyüzsgés, tömeg, sétáló, majszoló, bámészkodó emberek, bicikliző kis-kölkök, lustán mélázó kutyák, akik nem értik hová lett a nyugalmuk?:)
És a fesztivál az utolsókat rúgja.
Tegnap családostól szerepeltünk, nem is volt rossz, sőt..nagyon is élveztem!! Egy két hülyeséget mondtunk egymásnak, hogy kacagjunk és ne csak fapofával vigyorogjunk, néha el-eltévesztettünk egy egy furibb lépést, azt ügyesen lelepleztük de közben nagyokat röhögtünk, nagyon jó volt! És ingyenes fogyikúrának sem semmi, mert esküszöm 3 kg izzadság mehetett le rólam! Megittam egy halom vizet, de mind kiment, nem kellett egyáltalán piszoár!:) És még nekem volt a legkönnyebb ruhám, a fiúkon kemény vastag posztómellény, lábszárvédő, gyapjúharisnya, miközben délben 40 fok volt. Nem rossz teljesítmény! De besegített a szél, ami este fújdogált és mivel a színpad a tenger fölött van, végig hűsített.

Magyar vendégeim egy része is ott volt, remélem tetszett nekik és jól érezték magukat! Na itt a szezon előnye: minden drágább és nincs hely, de a banzájok is ekkor vannak. Holnaptól leáll minden aktivitás és maradnak továbbra a kávézók, strandok, éttermek és még talán 2 előadás a kis magánszínházban, aztán kész passz, eltelt a nyár.

A fáradtságom megvan, tegnap kidöglöttem, ma reggel meg 6:30-kor felébredtem és úgy is maradtam. Az aurámat valami nagyon megzavarta a napokban (tudom, hogy mi, nem rossz, sőt, de nem akarok írni róla), jobban mint gondoltam volna és most próbálom magam újból egyenesbe hozni.
Csak annyit mondhatok, az élet tele van fantasztikus meglepetésekkel! :)

2010. augusztus 12., csütörtök

Nyári fáradtság?

Egyre fáradtabbnak érzem magam.

Bizonyos dolgok, amik előre be voltak tervezve, lassan megtörténnek és minden egyes "lépéssel" csak fáradtabbnak érzem magam.

Az ideérkező vendégek száma átcsapott a felén és most már stabilan, lassan csökkenőfélben van. Minden egyes vendég megérkezésével nő a fáradtságom..kevesebb a várható probléma, mindig egy fokkal lennebb engedek, mikor megjönnek valakik. A napokban 4 család érkezett, egyik közülük nem volt problémamentes. Minden évben van 1-2 eset ahol van valami gond, hiába, erre előre nem lehet kellően felkészülni..

Bármilyen tapasztalata legyen az embernek, mindig vannak dolgok, amiket előre nem lehet tudni, kitalálni, ráérezni. Mindig minden végül megoldódik, de úgy lefáraszt minden ilyen "negatív" eset, mint más 10 "pozitív". Valószínűleg ez a munka (sem) való nekem, telnek az évek, de nem tudok személytelenül állni a dolgokhoz, nem tudom kívülről szemlélni az eseményeket..

A Limnibeli fesztivál a vége fele jár.

Tegnap főpróbánk volt és valszeg a rosszabb pszichés állapotom, meg a növekvő fizikai fáradtságom eredményeképpen a végén nagyon rosszul éreztem magam. Rövidnadrág, ujjatlan blúz és a végén majdnem elájultam. Csuromvizes voltam és szabályosan az ájulás környékezett. Rájöttem (már hányadszorra is?), hogy nem bírom azt, amit régen.. és hirtelen elfogott a rettegés, kibírom-e a nehéz kosztümben szombat este az előadáson? Dög-meleg van, már úgy érzem évtizedek óta, nem láttam esőt nem tudom mióta, de még csak egy borús nap sem enyhítette a nyári hőséget. És a kosztümjeink vastag anyagból, vastag harisnyával, kendővel kombinálva.. Holnap rá kell pihennem..de hogyan? Ezeregy feladatom van.

2010. július 15., csütörtök

Görög nyár

Az idén késett a dolog, de végül itt van. A nagyon meleg. Máskor sokkal korábban ül be a meleg a lakásba is, az idén mostanáig meg se éreztük. Ennek jele, hogy még mindig vastag vászonlepedővel takarózunk az éjszaka fele alatt. Az igazi meleget onnan lehet számolni, mikor az egész éjszaka nem bírok betakarózni és előbb utóbb, már semmit nem bírok meg magamon. Addig még van, még bírja a lakás. Mikor idekerültem magamban lehülyeszokásoztam egy pár meleg ellenni trükköt, mint pl. a szőnyegek nyári felvétele és elpakolása a szekrényekbe vagy tárolókba. Nem is szedtem fel őket. Első nyáron. Szenvedtem a melegtől. Második nyáron felszedtem, kimostam az összeset és boldogan megváltam tőlük. Nemcsak 2-3 fokkal hűvösebb volt, hanem maga ez a változás felüdítően hat az ember lelkivilágára. Télen más a belső terek hangulata, nyáron más. Nálam nyáron még a rendetlenség is jellemző. Kevesebb a munkabírásom, több a munkám a számítógép előtt vagy vendégekkel, több az üres óra amit a meleg miatt részleges tétlenségben vészelek át vagy itthon vagy valamelyik parton.
A saját lakásomat elhanyagolom. Szőnyeg nincs, eső nincs, por majdnem semmi. Viszont sok a vasalni-való és főznivaló. Nagyon sok ruhát cserélünk, sok a mosás és mindenünk majdnem műszálmentes, vasalni kell. A levegő összetétele is olyan nyáron, hogy 2 óra alatt csonttá szárad minden. Sok zöldséget kapunk egy hálás falpunkbelitől, akinek segítettünk valamiben. Elhalmoz cukkinivel, uborkával, padlizsánnal, mindent fel kell dolgozni valamikor.

Praktikák kellennek, okos praktikák a munkák elvégzésére. Nyár elején még meg sem kottyan a hőség. A lakás is tartja a hűvöset. Aztán egy idő után a szervezet telítődik, hisz nem elég a hűvösség amit egy nap magába tud fogadni és lelassul a működés. Ekkor van szükség a délutáni pihenőre, ami vagy alvás, vagy valami tétlen tevékenység, kanapézás, egyéb. Tengerpartra menni csak reggel vagy délután érdemes, 5 után. Nem lehet bírni a sok ragyogást, erős napsütést folytonosan. Ilyenkor én is, mint a görögök, igyekszem az esti hűvösben mindent félretenni és kiülni, vagy kimenni egy kávézóba, sörözőbe, szabad levegőre, hadd szívja magába a testem a hűvöset, legyen másnapra tartalék, bírjam magam mozgatni. Az esti hűvös egyre később érkezik meg és egyre későbbig kell fennmaradni, ahhoz, hogy jól érezzük magunkat, egyre fáradtabban kelünk. Lustulunk, akaratunk ellenére és ezen már csak egy nyári eső segítene ideig óráig..

Az íróasztalhoz hozzáragad a meztelen karom. Bekapcsolom a ventilátort. Lefagy tőle az izzadt nyakam, félek "meghúz". Lekapcsolom. A klímát utáljuk, nincs is, nem is kell, nálunk ki lehet bírni más technikákkal. Minden nyáron kb. 3szor van olyan, hogy semmi nem segít. Akkorra kéne a klíma, de nem akarjuk beszerelni különböző megfontolásokból, amik nem ide tartoznak. Tehát ragadok, ventilátorozok, zuhanyozom és aztán elölről minden. Nem is tudok sokat ülni gép előtt, meg sokat kell mennem kifele. Nemcsak munkaügyben, hanem aktív nyári programot szerveztünk magunknak. Tavaly zavaró körülmények miatt, amikről semmi értelme itt írni, az egész nyaram úgy telt el, hogy ki sem dugtam az orrom, csak dagadtam a gép előtt (majdnem száz kilót nyomtam ősszel..) vagy a házban ültem tétlenül és hulla fáradtan. Többet soha!

Az idén a gyerek programja is szoros. A karateedzések a legnagyobb melegben is folytatódnak 2szer hetente. Ugyancsak 2szer hetente én járok medenceaerobikra. 2szer hetente a gyerek úszni. 1szer hetente néptánc a gyereknek. 1szer hetente néptánc nekünk. 1szer hetente kórus férjemnek (ekkor táncolnak itthon az egerek az asztalon:)) A néptáncedzések most már nekünk hetente 2szer vannak és kb. 1,5-2 óra, mert szerepléseink lesznek. Meghívásaink vannak egész Görögország területére, majd egy Olaszország és jövőre szervezem Magyarországot. Mindezek között én dolgozom, férjem intézi a kinti ügyeket és időközben próbálunk du sziesztázni, ami nem sokszor jön össze. Most azt mondtam rendszeresítem, de kissé nehezen fog menni. Az előbb jött ki a férjem a hálószobából, egy órát sem tudott pihenni. Meleg van, minden nyitva, a szervezet is érzékenyebb minden zavaró körülményre. Én a gyerek kis notebookján írok, teljes kereszthuzatban, de ráolvadt a combomra a gép, csorog rólam az izzadság és várom teljen az idő, igyak egy frappét, menjek be a nagy géphez, ott hűvösebb van és ott a ventilátor.

Ez a görög nyár. Imádom annak ellenére, hogy nagyon le tud fárasztani. Most már csak abban reménykedek a szombati esküvőre ne úgy érkezzek, hogy minden rám legyen gyűrötten ragadva, mert Chalkidára kell mennünk és az egy óra autókázás. Hiába megy a klíma, az ablakon besüt a nap. Este 9 előtt nincs enyhülés. És csicsás új ruhám van, a régiekből semmi nem jó. Felük nagy, felük kicsi. Középúton vagyok, de én remekül érzem magam.

Még a tenger is csak lustán nyújtózkodik..mint mi..

2010. július 3., szombat

Helyi történések

Na eljött az idő, mikor egy kicsit írhatnékom van..
Az utóbbi időben majdnem semmit nem tudtam foglalkozni a közéleti helyzettel, annyit észleltem mindenből, hogy megszavazták a parlamentben a kemény egészségügyi biztosítási és nyugdíjrendszert. Ez semmi jót nem tartogat - főleg a fiataloknak, azoknak, akik még ezután fognak a munka mezejére lépni. Nem akarok részleteket kiemelni (már írtam különben a törvénytervezet pontjairól régebben) és ahogy már említettem, időm és energiám nincs dokumentálódni, így majd csendesebb időszakokban írok ezekről.

Laikus szemmel annyit észleltem tegnap Athénban, hogy kevés az ember úgy az utakon, mint a nagy üzletekben (IKEA, LEROY, stb...) Július elsejétől drágult minden, mert megemelték, másodszorra az idén, a TVA-t. Ami 19% volt év elején a szabad vállalkozóknak, az lett 21% a válság kezdetén és lett 23% tegnapelőttől. A legolcsóbb kútnál a benzin tegnap 1,48 volt litere. Athénban mindenhol emberi módra lehetett közlekedni kocsival, még nagyon sűrűn lakott környéken is, ahová azelőtt egy fejfájás volt behajtani, észlelhetően kevesebb kocsi jár az utakon és ez nem a szabadságolásoknak köszönhető, mert a július elején szabadságra menőknek elenyésző a százaléka, soha nem is volt érzékelhető. Az üzletek konganak és a teli kosarak helyett, félig üresek vagy pár darab van bennük. Ezeket a dolgokat csak az tudja érzékelni, aki itt él hosszú ideje, mint én, mert árnyalatbeli különbségek az ezelőtti életformához képest, de jelentőségteljesek.
Görögországba készülő turisták érdeklődnek mindennap tőlem a helyzet felől, idegeskednek, egyesek írták, hogy bemondták otthon, hogy nem járnak a kompok. Egyszerűen sokszor már üldözési mániám van és az a gondolat suhan át a fejemen, valakik eszméletlenül örülnek a helyzetnek és igyekszenek Görögország imázsát teljesen a porba döngölni... Mi itt nem észlelünk semmit. Igaz nem utazgatunk, hanem éljük a mindennapjainkat, de NEM TÖRTÉNIK SEMMI KÜLÖNÖS!! A kompok is járnak, nem engedhetnék meg maguknak, hogy ne járjanak! Volt egy hülye 1 napos sztrájk ami csakis a cruiser hajókat érintette, azokat, amik több napos túrákra viszik az embereket. A világ végi helyeken, mint Évia, Skyros és egyéb szigetek, vagy a Pelloponézosz, nem történik semmi! Csak észlelhetően kevesebb a turista és így kevesebb a pénz ami bejön, nincs körforgás, szegényednek az emberek, keserednek és nincs fejlődés, csak egy stagnáló állapot, mely inog az esés és stagnálás között..

Ami a mi vidékünket illeti, történtek érdekes események, amikről korábban nem akartam beszámolni, mert ezt is felnagyíthatja valaki és úgy állíthatja majd be a vidéket, mint veszélyest.. Ezelőtt egy hónappal kb., még a válság elején, egy rablási sorozat futott keresztül a környező falvakon. Szokott néha ilyen lenni, igaz kezd egyre gyakoribb fenoménná válni.. Ezeket általában idegenek szokták csinálni, olyanok akik egy ideig itt dolgoznak mint vendégmunkások, napszámosok vagy mezőn dolgozók, kifigyelnek egyes embereket, aztán végigvisznek egy rablási sorozatot és eltűnnek. Minket raboltak már ki, még Athéni lakos korunkban, idegenek, nem írom le milyen nemzetiségűek, nem ez a lényeg, mindenhol vannak rablók. Szóval egyik nap hallottam Limni-beli ismerőseimtől, hogy bizonyos házakba betörtek Spiada Limniben, ez a Kohili strand körüli vidék, írom azoknak akik ismerősek errefelé. Aznap éjjel 3 óra körül rákezdte a falu kutyaközössége és nem akarta abbahagyni az ugatást. Én mikor fáradt vagyok, ágyú döröghet mellettem, de ezt nem lehetett bírni. Bizsu habzó szájjal veszekedett és tromfolt rá a mély torokhangú, bamba Thomas-om. Addig addig, amíg már a fene evett minket is és éppen készen voltunk arra, hogy kikössük őket (tavaly ez bizonyult megoldásnak az éjjeli zavargás ellen), amikor még a házból észleltük, hogy nagy sebességgel egy kocsi hajt fel és le a mellettünk lévő földúton, majd egy motorbicikli. A kutyák majd megvesztek. Férjem felgyújtotta az összes kinti villanyt, majd miután egy idő múlva Bizsu csendet vezényelt, mi is visszaaludtunk. Másnap megtudtam, hogy 4 házba törtek be a falunkban, az egyik éppen az ádáz Bizsuellenes szomszédnő háza (igen, a tyúkos..). Ott nem volt kutya, aki ugasson és bemásztak az aprócska fürdőablakon, bementek a házba és ami emelhető aprót találtak, vitték. Minket Bizsuék megvédtek. Miután a környék faluiban megkopasztottak embereket, az egész rablási járvány kimaradt. Nem tudom elcsíptek-e valakit, de tényleg jó lesz rákérdeznem...

Aztán úgy 3 hete valami rutinellenőrzés során leállított egy rendőrautó egy személygépkocsit az Edipszó-Istiaia úton. Nem tudok részleteket, hogy miért őket, véletlenül-e vagy éppen utánuk mentek, a lényeg, hogy kiszálltak valakik a személygépkocsiból, előszedték a vadászfegyvereket (ebből sok van a vidéken..) és rálőttek a rendőrökre. Az egyik megsebesült, szerencse senki nem halt meg. A kocsi a S. falubeli pap lányáé volt. A pap fia bele van keveredve az itteni kábítószer körforgalomba, mindenki tudja. Nem tudom mi volt a folytatás..
És kb. 1 hete történt az igazi tragédia. Limni-beli, mindenki által ismert, fiatal, 35 éves, szép, kedves, szimpatikus, jó családból való fiatalember öngyilkos lett a vadászfegyverével. Kiment a Murtias fölötti erdőbe, ahol mi is szoktunk kutyákkal sétálni télen és lelőtte magát.. Talán a helyi közösség legismertebb fiatalja volt, el volt jegyezve egy másik jó család lányával. Nem írom le ki volt, még így ismeretlenül sem, semmi szükség rá, majd akik idejönnek elmondom nekik, sztem minden visszatérő vendégem találkozott már vele. Állítólag bele volt keveredve a kábítószerdologba.. nagyon nagyon szíven ütött mindenkit, rengetegen voltak a temetésén.. Morbid, de elmondom, az olyan fiatalokat, akik még nem házasodtak meg, úgy temetik, hogy esküvői ruhába öltöztetik és a temetés végén osztogatják a cukormázas mandulát, tüllcsokorba kötve fehér szalaggal, pont úgy, ahogy az esküvőkön szokták. Ettől még fájdalmasabb a dolog..

És ezzel a 3 rossz dologról be is számoltam. Most már remélhetőleg csend és nyugalom lesz a nyáron, mert ennyi elég is volt kezdetnek. Kábítószer mindenhol van, nehogy valaki megint levonjon helytelen következtetéseket. Mindenhol, egész Go-ban és minél délebbre megy az ember, annál inkább valószínű, Krétán igazi termelés folyik, volt is cirkusz azon a vidéken a tavaly télen. Vannak vidékek ahol ilyen központok vannak, ahonnan a vidék többi részeit látják el vele, itt is van hozzánk közel, S.-ben, mindenki tudja. Egyik nap az egyik ismerős szállásadónál jártam és a fenti szomorú eseményt tárgyaltuk, amikor nagy nevetve egy adott pillanatban elmesélte, hogy anélkül, hogy tudta volna, egy ilyen növényt nevelgetett. Vagy 3 év után, mikor szép nagy növény lett belőle, szép nagy virággal, egyszer vendége volt egy rendőr. Másnap 3 személyes bizottság szállt ki és érdeklődni kezdtek a növény felől. Miután bebizonyosodott, hogy Eleni néni nem tudta miről is van szó, kiszedték saját maguk a növényt, miközben Eleni sírdogált, mert elmondása szt annyira szép volt és annyira sajnálta és bedobták a kocsijukba. Sorba járták a falu nénijeit, akik egyik a másiknak adott a magból és mindenhol kiszedték őket, majd miután jól rájuk ijesztettek, elmentek. Sajnos vagy szerencse, én sem tudnám felismerni, pedig már egyszer mutattak nekem ilyet, de ki a csoda emlékszik rá milyen volt..
Remélhetőleg nem is kell soha vele közelibb kapcsolatba kerülnöm..
Hát ilyenek is vannak felénk..

Ja és igen, Bizsu jól van, köszöni szépen. Egyelőre megúszta szidás, verés, minden nélkül. Marad az ivartalanítás első lépésre.

2010. április 28., szerda

Április képekben

Lassan eltelt ez a hónap is, volt egy nagyon kis meleg, aztán a többi napokon fűteni kellett este, reggel. Szép, de szeles és hűvös idő van, de szombatra ide is megérkezik a nyár. Most az Európai meleg idő ide lökte a hideget. Azért nézegettem a mások képeit, nálunk az orgonám már elvirágzott és most cseng le lassan a citrusok virágzása. Íme pár fotó a kertemből:

Itt egy nagyobb citrombébi is van, de egy nagy zöld citrom is, amit le kéne szednem mielőtt bejön a meleg.

A méhecske az alakulgató citrombébin ácsorog..



Ismerőseink halásznak. Nem annyira a sport miatt vagy a hal miatt, hanem a tengeren és napon zajló tevékenység adta öröm miatt.



Volt egy nagyon nyugis délutánom is..


...de aztán feltettem az előbbi lustis képet az iwiwre, ahol valaki elirigyelte a rózsaszín papucsom:) Erre ma reggel erre keltem. Tettes a Thomas kutya, akit pár napja dicsértem meg, hogy végre benőtt a feje lágya és nem rágja szét a dolgainkat és a saját házát. Hát így dicsérjen az ember, ez a hála..