2010. október 9., szombat

Apró örömök

A fárasztó napot most kora du. egy kis Miss. Marple filmnézéssel próbáltam kipihenni, mikor nagy ugatás lett kint. Nekünk ez a csengőnk. Az ugatásból és a környezeti hangokból, zajokból tudom, mikor kell kinézni. Van, hogy csak traktor megy el a ház előtt vagy a juhnyáj. Ismerem ezekre az ugatás milyenségét, meg persze a traktor hangját meg a nyáj kolompolását. Most nagyon nem akaródzott felkelni, de hallottam, hogy valaki enyhén dudál. Két fiatalember volt, a közeli kerti giccsgyártók és elkértek 2 kiskutyát.
Elvittek két nagyon szépet, mindkettő bundás, egyik teljesen sárga és egyik feketés sárga. A sárga kislány, a másik fiú. A sárgának a lábán az egyik lábujján van valami bőrbaj és kicsit csupasz. Pont ma reggel kezdtem nekik az antibiotikumot, de odaadtam, majd intézi ő. Figyelmeztettem a dologra és mondta, majd elviszi ő a helyi állatorvoshoz. Mivel ismerem itt a falusiak mentalitását, csak remélni tudom, hogy valóban  elviszi, meg hát azt, hogy a bőrbetegség nem terjed és elmúlik, mert nagyon szép a kiskutya. Nem mondhatom, hogy szuper életet biztosítottam nekik, mert ha megnőnek, ki lesznek kötve, de mégis élet, kajával és kis házzal. Remélem, hogy jól bánnak velük. Isten veletek kis szőrcsomók, nekem picit könnyebb lett az élet.



2 megjegyzés:

mmama írta...

Olvasom a " kutyabaj" témát és lenne hozzáfűzni valóm.
Mint már írtam keresztül kasul jártuk Gr. országot és jó pár szigetet is.
A tapasztalataim azt mondatják velem hogy nem állatbarát nép.
Illetve eltűrik őket de semmi több.
Gondolom Rád is nagy szemekkel néznek miatta.
A szárazföldön mindenhol találkoztunk kóbor kutya csapattal.
Elhanyagoltak, betegek, kajáért kuncsorognak .
De pl: Thassoson a part közelében nem lehet kutyát tartani, tiltva van.
Mikor rákérdeztünk hogy kutyát hozhatunk e a választ kitalálhatod.
Pedig ha "csak pihenni" megyünk szívesen vinnénk/ visszük magunkkal
a miénket.
Ellenben Erdélyben a háziak külön helyet készítettek a mi kutyánknak is és nem számoltak érte semmit.
Persze azért nem kívántuk ingyen.
Ami természetes hogy a napi kutyagumit összeszedtük, és a hátsó kertben volt, ha otthon voltunk.Még a vendéglőben is be vihettük a kerthelyiségbe.

Úgy érzem ezt nem lehet addig megoldani míg "fent" nem döntenek kedvezően az ügyben.
A Te kutyusodat pedig ki kéne ivartalanítani hogy ne szakadjon meg a szíved minden évben a kicsikért.
Nagyon aranyos kis telepocis a kiskutyus.

Minden jót kívánok, és remélem nem baj hogy leírtam amit gondolok.

Agni írta...

Köszi a gondolataidat! Igen, meg is lesz az ivartalanítás valamikor..