Tegnap délután elmentem egyet járni és fejemben motoszkáltak ennek a beírásnak a gondolatai. Igaziból egy blogbeírás nyomán kezdtem el ezeken újfent gondolkodni, mert megint előkúsztak agyamnak abból a részéből ahol, a ritkán használt dolgokra szoktam rácsukni az ajtót.
Az idegenbe szakadás már maga egy érdekes kifejezés.
Amit ez jelent, azt régen valóban szakadásként élték meg az emberek, hisz nem volt olyan könnyű utazni, mint manapság. Ma már az idegenben élés talán jobb kifejezés, hisz végül is nagyon sokan nem szakadnak el végleg otthonról, pár hónap elteltével mennek újból és újból haza. Az én esetem más és a legtöbb Görögországban élő idegené is más, hiszen a legtöbben közülünk nem tudnak gyakran hazamenni, főleg nem az én korombeliek, akik már több mint 2 évtizede itt élnek és „beépültek” egy itteni görög családba. Mi már „kiszakadtunk” alaposan, a rést talán be sem lehetne már foltozni.
Az ilyen magamfajtákra jellemző a periodikus lélekállapot, melynek 3 fő fázisa van: eufória, ébredés és a szökési tervek szövögetése. Ezen eddig miden itt élő ismerősöm átment. Ezek a szakaszok mindenkinél különböző ideig tarthatnak és egyeseknél ismétlődnek, mások leragadnak a harmadik fázisba, és így élik le életüket, van olyan is, nagyon kevés, aki visszatért az első fázisba és ott ragadt le, na ez a szerencsés fickó.
Nálam az első fázis eleinte évekig tartott, aztán a második nagyon rövid volt és harmadik pedig úgy 1-2 év.
Aztán elköltöztem Évia szigetére és itt rendszeresen ismétlődnek a fázisok. Költözés után az eufória egy kerek évig tartott. Aztán a mostani helyzet már menetrendszerű pontossággal mindig ugyanolyan: tavasz-nyár: eufória, ősz-kora tél: ébredés szakasza és január-február a szökési tervek szövögetése. Na ez utóbbi az amitől nagyon megszenvedek és amit ki szeretnék kerülni, de eddig még nem sikerült.
Magamban totálisan tudom, hogyan képzelem leélni itt az életem, mégsem tudom elkerülni a fázisokat és főleg az utolsót. Ez enyhe depresszióval is jár és minden mással, amit ez von maga után. Szerencse most éppen az első fázisban vagyok és minden szép és jó, annak ellenére, hogy a gazdasági válság nagyon rányomja a bélyegét mindenre. Ezt is csak az érzi, aki már elég ideje él itt, hogy tudja, milyen volt az élet jó pár évvel ezelőtt.
Talán a gazdasági válság átvészelésére megfelelőbb hely ez a sziget, hisz erre az a jellemző, hogy itt megállt az idő.
100 éve alig változott valami, mindig szegény vidék volt, most is az és ezek szerint az is marad.
Az idegenbe szakadás már maga egy érdekes kifejezés.
Amit ez jelent, azt régen valóban szakadásként élték meg az emberek, hisz nem volt olyan könnyű utazni, mint manapság. Ma már az idegenben élés talán jobb kifejezés, hisz végül is nagyon sokan nem szakadnak el végleg otthonról, pár hónap elteltével mennek újból és újból haza. Az én esetem más és a legtöbb Görögországban élő idegené is más, hiszen a legtöbben közülünk nem tudnak gyakran hazamenni, főleg nem az én korombeliek, akik már több mint 2 évtizede itt élnek és „beépültek” egy itteni görög családba. Mi már „kiszakadtunk” alaposan, a rést talán be sem lehetne már foltozni.
Az ilyen magamfajtákra jellemző a periodikus lélekállapot, melynek 3 fő fázisa van: eufória, ébredés és a szökési tervek szövögetése. Ezen eddig miden itt élő ismerősöm átment. Ezek a szakaszok mindenkinél különböző ideig tarthatnak és egyeseknél ismétlődnek, mások leragadnak a harmadik fázisba, és így élik le életüket, van olyan is, nagyon kevés, aki visszatért az első fázisba és ott ragadt le, na ez a szerencsés fickó.
Nálam az első fázis eleinte évekig tartott, aztán a második nagyon rövid volt és harmadik pedig úgy 1-2 év.
Aztán elköltöztem Évia szigetére és itt rendszeresen ismétlődnek a fázisok. Költözés után az eufória egy kerek évig tartott. Aztán a mostani helyzet már menetrendszerű pontossággal mindig ugyanolyan: tavasz-nyár: eufória, ősz-kora tél: ébredés szakasza és január-február a szökési tervek szövögetése. Na ez utóbbi az amitől nagyon megszenvedek és amit ki szeretnék kerülni, de eddig még nem sikerült.
Magamban totálisan tudom, hogyan képzelem leélni itt az életem, mégsem tudom elkerülni a fázisokat és főleg az utolsót. Ez enyhe depresszióval is jár és minden mással, amit ez von maga után. Szerencse most éppen az első fázisban vagyok és minden szép és jó, annak ellenére, hogy a gazdasági válság nagyon rányomja a bélyegét mindenre. Ezt is csak az érzi, aki már elég ideje él itt, hogy tudja, milyen volt az élet jó pár évvel ezelőtt.
Talán a gazdasági válság átvészelésére megfelelőbb hely ez a sziget, hisz erre az a jellemző, hogy itt megállt az idő.
100 éve alig változott valami, mindig szegény vidék volt, most is az és ezek szerint az is marad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése