2009. február 2., hétfő

Kiskuttyok + PIF ajándék

Már napok óta akarok írni, de nincs időm.

Azonban a mai eseményekről muszáj beszámolni, hisz több Bizsu rajongó van itt mint Ágni rajongó :) Én ügyesen kiszámoltam, hogy Február elején fog szülni a Bizsu és igazam lett :)





Már vagy 2 napja az apuka megváltoztatta alvó helyét és messze Bizsutól, a balkonon aludt. Ez már elég gyanús volt és sejtettem, hogy a szülés előjele. Aztán ma reggel egy lihegő, pánikszerűen szemét forgató Bizsura találtam. Hajnal óta kaparta a kutyaház alját, mindent kitúrt, vackot próbált rakni, de helyette csak a hideg aljt hagyta meg, a hasa le volt ereszkedve a hátsó lábai felé. Azért gondoltam, elviszem a dokihoz. A doki megnézte és mondta, legkésőbb holnap estig megszül. Elmagyarázott egy-két dolgot, megszabadultam 20 eurótól majd utána még benéztem anyósomhoz, ahol Bizsu már nagyon csendes volt és nagyon könyörgő szemekkel esedezett, hogy menjünk már haza. Mikor hazaértünk, nem akart kiszállni a kocsiból. Én bejöttem és csak mikor a konyhaajtó csapódását hallotta ugrott ki a csomagtartóból, és jött be, egyenesen a kutyaházba ahol elkezdett kaparni, helyezkedni. Én még kimentem a ház elé a kocsiból behozni dolgokat, velem jött, elvégezte sietősen nagy és kisdolgát, majd bement a kutyaházba és elkezdett forogni és nyögdécselni. Benéztem lássam mi van, hát már lógott ki belőle az első kiskölyök :)

Ez volt délben 1 órakor.

Minden komplikáció nélkül megszült 7 kölyköt délután 6-ig, időközben mentünk és lestük, hogyan halad. Aztán most az előbb kimentem, az egyik kölyköt mozdulatlanul találtuk :(, így eggyel kevesebb. 2 fekete született és 5 bézs-fekete kevert, az egyik kis fekete halt meg. Most vagy ráült, vagy nem is tudom.. Közben du a férjem az egyiket rátette a hasára, mert távolabb gurult, nem tudom, nem-e azért folytotta volna meg az anyjuk, mert ilyesmiről hallottam valamikor...

Mindenesetre nagy gond lesz nekünk a kicsiken túladni, mert egynek van gazdija, a többivel kapcsolatban azon gondolkodunk, vigyük el a dokihoz, altassa el őket. Másrészt olyan nehéz azért ezt is megtenni...

Pár kép még csak az első ötről, majd még naponta fotózom őket.

Aztán muszáj beszámolnom a PIF játék ajándékomról. Itt is meghirdettem valamikor talán decemberben a PIF játékot, melyben BLOGommal résztvettem, megjött onnan az ajándék, egy csodálatos kézzel varrt terítő, nagyon örülök neki! Köszönöm szépen Magdi!!!!

4 megjegyzés:

mmama írta...

Kedves Ágni !
Nagyon örülök, hogy Bizsu túl van a nagy eseményen .
Sajnálnám ha elaltatnátok a kicsiket.

A teritőt használd egészséggel, és emlékeztessen a hazádra.
Szeretettel csináltam.

Névtelen írta...

Ha nem tudsz biztosan jó helyet, bár borzasztó nehéz, de inkább altattassátok el őket.
Tudom, ez milyen lelki teherrel jár, de ha nem tudsz jó helyet biztosítani nagykorukra, az sokkal sokkal rosszabb az állatnak.

Vállalkozásom megszűnt írta...

Milyen szép szinesek a kutyusok!
Melyik festéket használod?

Névtelen írta...

Remelem a kiskutyak es Bizsu is jol van!
Kena valami mas megoldas nekik , nem az elaltatas........brrrr, nem is akarok erre gondolni
Puszilok mindenkit
Sziszi